Esküvős blog

2019.ápr.13.
Írta: eskuvoshonlap.hu Szólj hozzá!

Esküvős dallamok - avagy zenék, amelyeket mi választanánk

A polgári esküvő rendje sokkal kevésbé kötött, mint a templomi szertartásé, így nagyobb teret kap a saját ízlésvilágotok, egyéniségetek. Kiválaszthatjátok, legyen-e műsor, s ha igen, milyen zenék csendüljenek fel a bevonulástól az első hitvesi csókig. Aztán ott a lakodalom nyitótánccal, programmal, mulatozással. Összeszedtük három-három kedvencünket, hátha találtok közte jó ötletet. Vigyázat, két nagyon szubjektív minilista következik!

 

Dorka listája

Koncz Zsuzsa – Bródy János: Amikor

Bevallom, személyes kötődésem van ehhez a dalhoz, ugyanis a szüleim esküvői videójából ismerem. (Egyébként több, mint harminc éve élnek boldog házasságban, szóval kabalának sem utolsó. ;) ) Az eredeti hangszerelés kevésbé romantikus és erősen retró (nem csoda, 1970-ben jelent meg…), de képzeljétek el a csodálatos szöveget gitárkísérettel!

 

Kowalsky meg a Vega: Így szép, így jó

Amikor ezt hallgatom, mindig egy esküvői bevonulás pereg a lelki szemeim előtt. Miért? Nem tudom. Nem a szívet facsaróan romantikus kategóriába tartozik, nem az a dal, amelytől már az első akkordoknál a könnyeit törölgeti az ember, de a szöveg, ó, az a nagyszerű szöveg. Mert mi, ha nem az esküvő, két ember életre szóló elhatározása az, ami így szép, így jó, amikor azt ünnepeljük, „Örülsz, hogy élek, örülök, hogy élsz”?

 

Zsédenyi Adrienn & Létray Ákos: Valahol

Személy szerint azok közé tartozom, akik nem bravúros koreográfiával készülnének a nyitótáncra (egyáltalán nem vagyok ellene, de nem próbálkoznék vele), inkább „csak” megtanulnának táncolni a párjukkal, hogy aztán valami szép, lassú, keringőszerű dallammal kezdjék meg a mulatozást. Mondjuk egy ilyen zenére.

 

Dávid listája

Red Bull Pilvaker: Akarsz-e játszani?

Az élet egy olyan játék, amelyben egyikünk sem saját elhatározásból vesz részt. Akaratunktól függetlenül neveztek be minket, és a legtöbb ember akarata ellenére kénytelen elhagyni a játékot. Nehéz, gyakran igazságtalan, akadályokkal teli pályán futunk, és a szabályokba sincs igazán beleszólásunk. De óriási könnyebbség, hogy nem kell egyedül csinálnunk! Ha szerencsések vagyunk, megtaláljuk azt a személyt, akivel könnyebb és boldogabb együtt járni az úton. Ilyenkor nincs más hátra, mint feltenni a kérdést: akarsz-e játszani? Ha a válasz igen, véget ér az egyéni küzdelem, és kezdődhet a társasjáték.

 

Sztevanovity Zoran: Esküvő ft. Tompos Kátya

Az általam ismert egyik legszebb dal. Tartalom és forma tökéletes harmóniája. Éveken keresztül beértem az esztétikai élménnyel, amit Zorán lágy dallama és Kátya szelíd, kristálytiszta éneke nyújtott, aztán egy nap figyelmesen végigolvastam a dal sorait. Majd újra. Ekkor döbbentem rá, hogy bár rengetegszer meghallgattam, de mindaddig nem értettem miről szól ez az alkotás. Mit jelent egy esküvő? Mit jelentett a dal szövege által megidézett háború közepette és mit kellene jelentenie ma, amikor relatíve békében és bőségben élünk? A Ti esküvőtök mit jelent számotokra?

 

 Anna and the Barbies feat. Kiss Tibi: Márti dala

Nem sok számot ismerek a formációtól, de a kis minta ellenére is világos számomra, hogy nem én vagyok az Anna and the Barbies célközönsége. Éppen ezért komoly meglepetést okozott, mikor megtudtam, hogy ők jegyzik a Márti dala című alkotást. A letisztult, kellemes dallamhoz jól passzol az egyszerű üzenet: Kezdjetek el élni! Pár sorral később pedig ugyanez más szavakkal: Kezdjetek szeretni! Mert egy szeretet nélküli élet nem valódi élet és a valódi szeretet a legmagasabb rendű élet maga. Szóval hajrá! Hogy aztán legyen mit mesélni...

 

Van olyan dal, amely nélkül nem tudnátok elképzelni a nagy napotokat? Írjátok meg kommentben, kíváncsiak vagyunk rá!

Esküvői weboldal vs. facebook csoport

Előnyök és hátrányok - melyik éri meg jobban?

honlap_vs_fb_1.jpgÚjra és újra felmerül a kérdés, minek vacakolni egy weblappal, pláne pénzt áldozni rá, ha egyszer a közösségi oldalon is összeránthatjuk a násznépet. Összeszedtük, milyen pro és kontra érvek vannak egyik és másik mellett illetve ellen.

 Facebook csoport

Előnyök:

  • ingyenes – Lássuk be, ez az első és legfontosabb szempont, ami emellett szól. Nincs külön kiadás, az internetre úgyis előfizetünk.
  • egyszerű – Néhány kattintás az egyébként is jól ismert felületen, és már hívhatjuk is azokat, akik a vendéglistánkon szerepelnek.

 Hátrányok

  • csak minimálisan lehet személyre szabni – Persze, borítóképet ti választotok, de egyébként?
  • könnyedén elsikkadhatnak információk – „Valaki valamikor megosztott valamit, de azóta annyi minden történt… hol is van, amit keresek?” Ismerős helyzet?
  • nincs interaktív térkép, se ajándéklista – Oké, belinkelhetitek a helyszínek fényképét, térképét, vagy feltölthetitek az ajándéklistát, de aztán keresgélheti a násznép azt is – ld. előző pont.
  • nincs mindenki a facebook-on – Persze, van az a generáció, aki internetet sem használ, de még jobban leszűkül a kör, ha azok sem férnek hozzá az információkhoz, akik nem regisztráltak a közösségi oldalra.

 facebook-1563273_1920.jpg

Kép forrása: Pixabay

Esküvői weboldal

Előnyök:

  • teljesen személyre szabható – Egylapos, többoldalas, ilyen szín, olyan betűtípus. Csak a képzeletetek szabhat határt, milyen honlapot készíttettek! Bloggal, kettőtök történetével pedig még egyedibb és közvetlenebb lehet.
  • pontos, részletes információk – A helyszínektől az időpontokon át a dress code-ig mindent megoszthattok a vendégekkel. Ha távolabbról érkeznek, a szállásról és a közlekedésről is tehettek közzé tudnivalókat. Ráadásul mindent a maga helyén, átlátható, kereshető elrendezésben.
  • interaktív térkép - A honlapra beágyazható, nagyítható, kicsinyíthető google-térkép, így egy kattintással elérhető az útvonalterv is.
  • interaktív ajándéklista – Bár gyakori, hogy az ifjú pár pénzt kér nászajándékba, ha nem ezt választjátok, nagyon jó szolgálatot tesz ez a funkció. A listátotokon szereplő dolgokat a vendégek kiválaszthatják, lefoglalhatják, így mindenki nyomon tudja követni, mi az, amit már valaki készül megvenni, és az, amire még szükségetek van  Persze csak akkor, ha szeretnétek. ;)
  • vendégregisztráció – Több kérdést feltehettek előzetesen (pl. van-e ételérzékenység, jönnek-e kisgyerekek), a válaszokat pedig táblázatban kapjátok meg, ami nagyban segíti a szervezést.
  • segítség – A weboldal készítője megcsinál helyettetek mindent, de megoldható az is, hogy a kész weblap tartalommal való megtöltését már ti végezzétek. 

 Hátrányok

  • plusz költséggel jár – Tagadhatatlan, hogy az egyébként is jelentős mennyiségű kiadás mellett csak ráadás egy weblap. Viszont rengeteg időt és bosszúságot meg lehet spórolni a segítségével, ráadásul igencsak stílusos, sokkal egyedibb, mint egy facebook-csoport. Szerencsére ma már sok szolgáltató közül választhattok, így megkereshetitek azt, akik a leginkább testhez álló megoldást kínálják.

 collage.jpg

Kép forrása: eskuvoshonlap

Persze, óhatatlanul elfogultak vagyunk kicsit, de igyekeztünk tárgyilagosan nézni a kérdést. Amúgy meg ajánljuk az eskuvoshonlap.hu szolgáltatásait, úgy hallottuk, lelkes és lelkiismeretes kis csapat… ;)

 

 

Esküvői weboldal – mikor tegyük közzé?

Röviden és tömören: sosem lehet túl korai!

És bővebben?

Elhangzott a nagy kérdés, eljegyeztétek egymást, és elkezditek a szervezkedést. Tulajdonképpen már ekkor érdemes elindítani a weblapotokat, így bevonhatjátok a fontos embereket is a készülődésbe. Blogszerűen megírhatjátok a szervezés lényeges pillanatainak történetét, ha szeretnétek, akár mások véleményét is megkérdezhetitek egy-egy dologról. Nem mellesleg, mihelyt megvan a nagy dátum, meg a helyszín(ek), közhírré tehetitek gyorsan és egyszerűen! Megoszthattok közös képeket, majd a jegyesfotózás legjobb pillanatait, hogy végül lecserélhessétek ezeket az esküvőn készült fényképekre és videókra. Mindezt egy helyen, így miközben sűrűsödnek a teendők, ezzel már nem lesz túl sok dolgotok, különösen, ha csak az oldal készítőjének kell átküldeni a felvételeket.

rings_laptop.jpg

Kép: istockphoto

Ha azt választjátok, hogy korán készítetek vagy készíttettek egy honlapot, akár az eljegyzési parti vagy a lány- és legénybúcsú is kaphat ott egy-egy aloldalt, hiszen ezek is fontos állomásai az oltárig vezető útnak. A titkos szervezkedéseket tartalmazó fórumo(ka)t, oldal(aka)t levédethetitek jelszóval, így a bulik szervezésében is segítségére lehet barátnőknek és barátoknak egyaránt, majd ugyancsak privát hozzáféréssel oszthatjátok meg egymással a képeket, hiszen ami a lány-, illetve legénybúcsún történik, az csak rátok tartozik.

Messze vannak a rokonok, barátok, ismerősök? Küldjetek online meghívót! De ha papíron invitáljátok őket, akkor is átirányíthattok minden érintettet az oldalatokra, minden további információt megkapnak, így nem kell térképet, programot, satöbbit mellékelni, mindent megtalálnak online.

Nagy segítség a vendégregisztráció, illetve a kérdőív, így előre képet kaptok, milyen és mennyi diétás menüvel kell készülni, mennyi és milyen korú gyerkőcre számíthattok, kik tudnak segíteni a helyszínek közti fuvarozásban, meg rengeteg egyéb kérdésben is felkészülhettek előre. Ezt is érdemes minél előbb közzétenni, hogy időben tudjatok egyeztetni a szolgáltatókkal, szükség esetén felkérhessetek animátort a gyerekek mellé, gondoskodhassatok fuvarról, ha messze vannak egymástól az egyes helyszínek, satöbbi.

Pénz helyett ajándékot kérnétek, de nem szeretnétek három kávéskészletet, meg két kenyérpirítót? Nektek és vendégeiteknek is nagy segítség egy interaktív ajándéklista, ahol nyomon lehet követni, mire van szükségetek, és mi az ezek közül, amit már valaki megvett vagy készül megvenni. Ezt a listát is érdemes legalább 3-4 hónappal a lagzi előtt közzétenni, hogy mindenkinek legyen ideje kiválasztani, és beszerezni a nászajándékot.

Küldhettek hírlevelet, kérhettek visszaszámlálót, ezernyi praktikus, szép, vidám ötlettel egyedivé varázsolhatjátok nagy napotok virtuális lenyomatát. Az esküvői weboldal stílusa igazodhat a meghívóhoz, a tervezett esküvői dekorációhoz, a menyasszonyi csokor virágaihoz, egy számotokra kedves helyhez, de leginkább hozzátok. Hiszen rólatok szól.

bride_groom_laptop.jpg

Kép: picdn

További információért látogassatok el az eskuvoshonlap.hu weboldalra!

Esküvői weboldal — az meg mi?

devices_sablon03.jpg

devices_sablon03.png

Kép forrása: www.eskuvoshonlap.hu

Igen, sokunknak ez az első reakciója. Aztán azt gondoljuk, fölösleges faxniról van szó. Minek a neten közzétenni az esküvőnk adatait? Nincs nekünk elég bajunk a nagy nap megszervezésével?

Hogy mi az az esküvői weboldal, tulajdonképpen egyértelmű: olyan online felület, ahol közzé teheti az ifjú pár a menyegzővel kapcsolatos legfontosabb információkat – mikor, hol, stb. – és azokon túl még sok minden mást.

Na, a helyszín és az időpont éppen szerepel a meghívón is, ezért igazán kár lenne weblapot csináltatni, de akkor mégis minek? Lássuk, mi mindenre lehet használni!

  • Noha a helyszínek nevét és címét feltüntetitek a meghívón is, az esküvői weblap ezen a téren is többet nyújt, mint a nyomtatott kártya: fotókkal, nagyítható térképekkel, útvonaltervezővel segíthetitek vendégeiteket, hogy könnyedén odataláljanak a megfelelő helyszínekre.

 

helyszin.JPGKép forrása: www.eskuvoshonlap.hu

  • Ha a nagy nap több eseményből áll, a lánykikéréstől a morzsapartiig részletes leírást adhattok a programpontokról, mikor, hol, mi fog történni.
  • Sok esetben az a legpraktikusabb, ha az ajándékra szánt összeget megkapjátok borítékban, de ha nem ezt választjátok, kimondottan hasznos lehet nektek és a násznépnek is egyaránt egy ajándéklista. Egy weblapon megoszthatjátok, mire van szükségetek közös életetek indulásához, a vendégek pedig a weboldalon jelezhetik, mivel szeretnének kedveskedni nektek, lefoglalhatják a kiválasztott ajándékot, így elkerülhető, hogy három turmixgépet kapjatok, de háztartásból még hiányzó teáskészlet a listán maradjon.

 

ajandeklista.JPG

Kép forrása: www.eskuvoshonlap.hu

  • A lakodalom szervezésében a legtöbbet a visszajelzés/vendégregisztráció és a kérdőív funkciók segíthetnek, különösen akkor, ha sok embert hívtatok az ünnepségre. Ezek segítségével nyomon követhetitek, a meghívottak közül kik tudnak részt venni az eseményen, kell-e valamilyen diétás menüvel készülni esetleges ételérzékenység miatt, ha távolabb van egymástól két helyszín, kik tudnak segíteni a fuvarozásban, kiknek lesz szüksége szállásra, és így tovább.
  • Egy helyen oszthatjátok meg a nagy napon készült fényképeket, sőt akár videókat is életetek szereplőivel, de akár a jegyesfotózás és a nászút képeit is feltölthetitek a galériába.
  • Ha be akarjátok vonni a készülődés izgalmaiba családotokat, barátaitokat, bepillantást engednétek a kulisszák mögé, plusz teret engednétek kreativitásotoknak, akár blogot is vezethettek az oldalon, ahol a násznép is értesülhet a legfontosabb eseményekről.
  • Megosztanátok, hogyan is kezdődött a kapcsolatotok? Vagy elmesélnétek, miként zajlott a lánykérés? Esetleg szeretnétek a virtuális térben is az emberek elé tárni, mit fogadtok egymásnak? Vagy inkább az esküvői menüt tennétek közzé? Ezekre is lehetőségetek van az esküvői honlapotokon.

 …és még sok minden lehet, amire mi nem is gondoltunk.

 Ugye, így már nem is tűnik olyan feleslegesnek?  ;)

 További információért látogassatok el az eskuvoshonlap.hu weboldalra!

2019 esküvői trendjei

Az esküvő két ember szerelmének és nagy elhatározásának ünnepe, minden részletnek ezt kell hangsúlyoznia, a nagy napnak elsősorban az ifjú párhoz, az ő ízlésvilágához kell passzolnia. Emellett azonban nem árt egy pillantást vetni arra, a szakértők milyen trendeket látnak kibontakozni, milyen divatot vetítenek előre az adott évre, hiszen lehet, hogy az aktuális irányzatok között nézelődve találjátok meg azt, ami hozzátok is leginkább passzol. Nézzük, mi az idei felhozatal!

 

Korallszínek

A Pantone cég 2019-et az „élő korall” (living coral) szín évének nyilvánította. Ez a világos, vidám, rózsaszínes narancs szín és árnyalatai remekül illenek az esküvők romantikus hangulatához is, megjelenhetnek a díszítésben, a csokr(ok)on, a koszorúslányok ruháján, a sminkben, majdnem bárhol. Különösen jól passzol a napfényes, nyári menyegzőkhöz.


pantone-color-of-the-year-2019-living-coral-banner-mobile.jpg

Kép forrása: Pantone

Egyszerű, nagyszerű, népszerű

A minimalizmus, az egyszerű, klasszikus dizájn hívei idén divatosnak is érezhetik magukat. Ennek leghíresebb példája, egyben a trend előfutára Meghan Markle volt, aki az esküvői ceremónián csónaknyakú, hosszú ujjú, letisztult stílusú ruhát, a fogadáson pedig egy liliomfehér, garbónyakú, selyemből készült kreációt viselt – és mindkettőben hercegnéhez méltóan csodásan festett. Az egyszerű, klasszikus stílusú ruhák esetében persze különösen fontos, hogy jól illeszkedjen a menyasszony alakjához, ezért nem árt, ha profi szabó alakítja hozzá.


meghan-split.jpg

Kép forrása: Jane Barlow - WPA Pool/Getty Images; STEVE PARSONS/AFP/Getty Images

Vidd be a kinti világot!

A greenery továbbra is divat, a lombos, virágos, buja természet megjelenhet a beltéri esküvőn és lakodalmon is rengeteg formában, díszítésben, kiegészítőkben, sőt akár a tortán is. Természetes, hóbortos és nagyon romantikus.
greenerydecor.jpg

Kép forrása: Pinterest

Fényűző torták

Elsősorban a brit szakemberek vélik úgy, hogy a királyi esküvők hangulata megjelenik az idei tortatrendekben is. Ha nem is Meghan és Harry mintája lebeg a magyar párok szeme előtt, az elegáns, letisztult formavilág, a textúrák és színek pompás játéka méltán lehet a hazai lakodalmakban is népszerű. Engedjétek el a fantáziátokat és álmodjatok királyi tortákat! (Akár a greenery díszítéssel is kombinálható...)

 greenery_cake_1.jpg

Kép forrása: Pinterest

Öltözz ki!

Az idei év a decens, kifogástalanul elegáns vőlegényeké lesz az előrejelzések szerint. Reneszánszát éli majd a háromrészes öltöny. A mellény viselése praktikus is, hiszen a lagziban nyugodtan megszabadulhat az ifjú férj a zakójától, mellényben, esetleg feltűrt ujjú ingben továbbra is igencsak stílusos lehet…

 groomsuit_1.jpg

Kép forrása: eskuvoclassic / Györfi Csaba

Zöld esküvő

Mármint nem (csak) színvilágában, hanem szellemiségében. Ahogy a mindennapi életben, a nagy nap megszervezésekor is egyre többen gondolkodnak környezettudatosan. A brit hercegi pár, Meghan és Harry ebben is jó példát mutattak, számukra is fontos volt, hogy a menyegzőjük környezetbarát és etikus legyen. A virágdíszekhez műanyagmentességétől a ruhák etikus körülmények között gyártásán át  odáig, hogy a menü összeállításánál fontos szempont legyen, hogy az ételek helyi, a fair trade elven működő gazdaságokból származó alapanyagokból készüljenek, rengeteg módon lehet „zöld” esküvőt szervezni. Ettől pedig nem csak a világ, de az ifjú pár is jobban érezheti magát!

ecofriendly.jpg

 Kép forrása: Pinterest

Illatok

A gyertyák mindig is kedvelt kiegészítői voltak az esküvőknek és a lakodalmaknak. Fényük, melegségük, illatuk varázslatosan romantikus hangulatot teremt az esküvőknek. Válasszátok, vagy alkossátok meg kedvenc illatotokat, ami aztán a szertartáson, a lakodalmon és a köszönőajándékokban is megjelenhet. Képek, színek, hangok, ízek, hangulatok, egy jellegzetes vagy akár saját tervezésű illattal még egy dolog lesz, ami segít visszaidézni az élet egyik legfontosabb napját.

 tea-lights-3612508_1280.jpg

Kép forrása: pixabay

Alacsony virágdíszek

A kerek asztalok helyett egyre népszerűbbek a hosszú asztalok, amelyeknél sokkal könnyebben kezdenek beszélgetésbe a vendégek. Ezt segíti az is, ha az asztalokon alacsony díszek vannak, amelyek nem akadályozzák a kapcsolatfelvételt az egymással szemben ülők között. A hozzáértők szerint ez a praktikus trend is egyre nagyobb teret nyer 2019-ben.


asztaldisz.jpg

Kép forrása: profidekor

Végezetül csak magunkat tudjuk ismételni: az esküvő rólatok, a ti szerelmetekről szól, legyen olyan, amilyenek ti vagytok!

 

+1 bónusz tipp: ha esküvőtöknek weboldalt is készíttetnétek, kifejezetten elegáns megoldás, ha már a honlapon is megjelennek a majdani szertartás és ünnepély stíluselemei.

Személyre szabható sablonokat és további információt is találhattok az eskuvoshonlap.hu címen.

 

 

süti beállítások módosítása